Jobban Eszter – főigazgató, Misszió Egészségügyi Központ

„Minden olyan ember szűrése nagyon fontos, aki nem jár orvoshoz, nem áll gondozás alatt, ez a populáció pedig az aktívan dolgozóké.”

Október 7-én Veresegyházon ünnepli jubileumi, 100. eseményét a Richter Egészségváros. A lakosok részvételükkel a Veresegyházi Misszió Egészségügyi Központot támogathatják, hiszen az ingyenes szűréseken, tanácsadásokon, előadásokon, valamint családi programokon való részvétellel értékes adománypontokat gyűjthetnek, melyek 500-500 forinttal növelik a Richter által felajánlott 3,5 millió forintos alapadományt. Egy interjú keretein belül Jobban Esztert, az intézmény főigazgatóját kérdeztük az egészségtudatosság és a prevenciós szűrések fontosságáról, de azt is megtudhattuk, hogy milyen fontos egészségügyi fejlesztéseket szeretnének megvalósítani a Richter Egészségváros során összegyűjtött adományösszegből.

Sokszor halljuk, hogy az egészségtudatos életmód kialakítására már egészen fiatal kortól szükség van. Hány évesen érdemes ezt elkezdeni, és hogyan mutathatnak jó példát a szülők gyerekeik számára?

A legszerencsésebb, ha a teljes szocializáció az egészségtudatosság szellemében folyik, azaz a szülők egészségtudatosak, és gyermekeiket az első pillanattól kezdve így és erre nevelik. A szülői minta nagyon mélyen beivódik a gyermek viselkedésébe, ezért fontos, hogy a szülők is legyenek egészségtudatosak és következetesek.

A terhesség egy olyan életszakasz, amely során az anya nagyon motivált az egészségtudatosságra annak érdekében, hogy gyermeke egészséges legyen, ezért itt nagy szerepe van a védőnői hálózatnak, a terhesgondozást végző szakembereknek és a prevenciós edukációt végzőknek. A kismamák oktatása és elindítása az egészségtudatos életvitel felé nagyobb esélyt jelent arra, hogy gyermekeiket is ezen ismeretek birtokában nevelik, a család életét ennek megfelelően vezetik.

Az egészségtudatossághoz tudásra, az összefüggések ismeretére van szükség, tehát az intézményi oktatás sem hagyható ki a feladatból. Ma sajnos nem része olyan mértékig az egészségtan az iskolai tananyagnak, mint az indokolt lenne, de reméljük, hogy ebben lesz változás.

Az egészségtudatosságra nevelést otthon, majd a bölcsödében, óvodában és az iskolában is kell végezni, nem csak az ismeretek átadásával, hanem bizonyos tevékenységek napi végzésével, végeztetésével, úgymint például kézmosás, testápolás, fogápolás, helyes tartás, napi mozgás, helyes orrfújás, réteges öltözködés, étkezés stb.

Azonban minden intézményi nevelés eredménytelen, ha a szülő otthon ezt nem erősíti meg, vagy szóban megerősíti, de példaként nem ezt mutatja.

Mit gondol, hogyan lehetne erősíteni az egészségtudatosság fontosságát a lakosság körében?

Úgy vélem, az alapellátásnak, az oktatásnak, a védőnői hálózatnak, valamint a szakellátásnak is jelentős szerepe van ebben a kérdésben, de a média jelentősége sem elhanyagolható. Tájékoztatni és oktatni kell a lakosságot az egészségtudatosságra, amely során az első fő lépés annak a hangsúlyozása, hogy az egyén mi mindent tehet magáért, hogy az egészségtudatosság egy „életforma”, és nem mástól, vagy másvalamitől kell várni a megoldást, hanem tudatosulnia kell, hogy rajtunk múlik. Továbbá azt világossá kell tenni, hogy az egészséges életmód eredménye az egészségben eltöltött életévek számának növekedése.

Az egészségügy tudja szakmailag irányítani a páciensek útját, tudja gondozni, de nem tud egészségben tartani.

Ön mit tesz annak érdekében, hogy megőrizze az egészségét?

Próbálok egészségesen táplálkozni, például saját kis konyhakertünk van, ahol igyekszünk vegyszermentesen termelni zöldségeket. Nagyon kevés húst fogyasztok. Sajnos az édességet nagyon szeretem, de igyekszem cukormentesen sütni, teljeskiőrlésű lisztet használok és sok zöldséget eszem. Hetente legalább 3 alkalommal sétálok 1 órát. Nem használom a liftet a munkahelyemen. Az életkoromnak megfelelő szűrésekre elmegyek, felveszem azokat az oltásokat, amik szezonálisan igényelhetők. Nehezen, de leszoktam a dohányzásról. Ez nem sok, ennél többet is lehet tenni.

Milyen naprakész egészségügyi adatokkal szemléltethető jól a prevenciós szűrések fontossága?

A szív-érrendszeri prevenció a koronária betegségek okozta halálozást 40-60%-ban tudja csökkenteni. Minél alacsonyabb a vérnyomás, annál kisebb az agyvérzés kockázata.

Magyarországon továbbra is nagyon magas a megelőzhető és megfelelő kezeléssel elkerülhető halálozások száma. 2018-ban 100 000 emberből 326-an haltak meg úgy, hogy időben történő egészségügyi beavatkozásokkal ezek a halálesetek megelőzhetők lettek volna. A megelőzhető halálozás vezető oka a tüdőrák, amelyet az ischaemiás szívbetegségek és az alkohollal összefüggő betegségek követnek. A megelőzhető halálozás magas aránya kockázatos egészségügyi magatartásformákat tükröz, ezért igen nagy a jelentősége az egészségtudatos magatartás kialakításának, motiválásának és szűréseken való részvételnek.

Meg kell ragadni a helyben és szabadidőben elérhető szűrési lehetőségeket.

Véleménye szerint hogyan lehetne elérni, hogy az emberek rendszeresen vegyenek részt egészségügyi szűréseken?

Jogszabály írja elő, hogy a munkáltatónak biztosítania szükséges a munkaalkalmassági szűréseket saját költségén. Ez abban az értelemben kötelező, hogy az alkalmasság megléte az alkalmazás feltétele.

Ha ezek a foglalkozás-egészségügyi vizsgálatokat kiegészítenénk a rizikó felmérésekkel és vizsgálatokkal, továbbá, ha az üzemorvos beutalhatná a munkavállalót egyéb szűrő jellegű vizsgáltra, és mindezt ellenőriznénk, akkor véleményem szerint hatalmasat lépnénk előre ebben a kérdésben. Egy ilyen rendszer szisztematikus működtetése azt üzenné, hogy az államnak fontos az emberek egészsége, ez is be tudna épülni, mint szükséglet, akárcsak úgy, mint a kötelező védőoltások rendszere.

Veresegyházon is számos különböző ingyenes szűrésen vehetnek majd részt az érdeklődők. Ön ezek közül mely szűréseket tartja kiemelten fontosnak, s miért?

Ha lehet, akkor nem innen közelíteném meg ezt a kérdést, hanem onnan, hogy minden olyan ember szűrése nagyon fontos, aki nem jár orvoshoz, nem áll gondozás alatt, ez a populáció pedig az aktívan dolgozóké. Ők azok az emberek, akik lehet, hogy viselnek kockázatot, de nem tudják, pl.: van magas vérnyomásuk, de nem okoz tüneteket, magas a vérzsír szintjük vagy a vércukor értékük, de jelenleg ennek semmi jele, és lehetne folytatni a sort. Szóval annak a populációnak az elérése a kiemeleten fontos, aki nem jár a háziorvoshoz. Fontos lenne elérni, hogy legalább évente egyszer átessenek egy szűrésen, szív- és érrendszeri kockázat felmérésen, egy általános labor vizsgálaton, egy hasi ultrahangon, valamint a nemnek és az életkornak megfelelő egyéb szűrésen.

Ezekkel az alapvizsgálatokkal többnyire nyomon követhető vagy tetten érhető egy esetleg kezdődő megbetegedés, pl.: cukorbetegség vagy a magas vérzsírszint okozta egyéb szövődmények.

Önök mire szeretnék felhasználni az adományt, s ez miért lesz hasznos a település számára?

A Richter Egészségváros során összegyűlt adományt az orvostechnikai eszközpark bővítésére szeretnénk fordítani. Számos hiánypótló eszköz beszerzését tervezzük megvalósítani, úgy, mint egy non contact tonométer – szemészeti vizsgálatokhoz, félautomata endoszkóp mosogatógép, valamint egy csípő kimozgató gép.

A település és a lakosság számára azért is különösen hasznos, hogy a Richter Egészségváros Veresegyházra érkezik, mert az alapadományból, valamint a lakossági aktivitásoknak köszönhetően összegyűjtött adományösszegből beszerezni tervezett eszközök hozzájárulnak a gyorsabb betegellátás biztosításához.

Mit üzenne azoknak, akik még nem biztosak abban, hogy részt vegyenek-e a Richter Egészségvároson?

Jobb felmérni egy betegség lehetséges kockázatát és azt kezelni, mint a már kialakult betegséget gyógyítani vagy gondozni. Ezért a helyben elérhető jelentős számú szűrés, tanácsadás, valamint oktatás egy olyan lehetőség, amivel érdemes élni, hiszen az Egészségváros során egy nap alatt számos egészségügyi szűrővizsgálat és egészségmegőrzéshez nélkülözhetetlen új ismeretanyag válik elérhetővé a lakosság számára.