Dr. Tóth Gábor PhD – főigazgató, Bajai Szent Rókus Kórház

„Sokan megfeledkeznek róla, hogy a legtöbb betegség sokkal hatékonyabban és jobban kezelhető, ha idejében felfedezik.”

Szeptember 23-án Bajára érkezik a Richter prevenciós programsorozata, a Richter Egészségváros, hogy az ingyenes szűrésekkel, tanácsadásokkal és előadásokkal segítséget nyújtson a lakosok számára egészségük megőrzésében, a közösségi összefogás eredményeként pedig a helyi egészségügyi intézmény számára is támogatást nyújtson. A Szentháromság téren megrendezésre kerülő esemény kapcsán a Bajai Szent Rókus Kórház főigazgatóját, Dr. Tóth Gábor PhD-t kérdeztük az egészségtudatosság fontosságáról, a szülői példamutatásról, de azt is megtudhattuk, hogy milyen fontos eszközbeszerzés megvalósítását szeretné kezdeményezni a kórház az összegyűlt adományból.

Sokszor halljuk, hogy az egészségtudatos életmód kialakítására már egészen fiatal kortól szükség van. Hány évesen érdemes ezt elkezdeni, és hogyan mutathatnak jó példát a szülők gyerekeik számára?

Az egészségtudatosságra nevelést és az egészséges életmódba beilleszthető szokások kialakítását sosem lehet elég korán elkezdeni, és egyben sosem késő elkezdeni. Ide tartozik az egészséges táplálkozás, az aktív életmód, a testmozgás. Ezeket a szülők már egészen kiskorban bevezethetik a gyermekeik életébe, és a mozgás akár minőségi időtöltés és közös örömforrás is lehet. Úgy gondolom, hogy szülőként akkor tudunk jó példát mutatni, ha mi magunk is ennek megfelelően élünk, nem csak a gyerekektől várjuk el, hogy az egészségük megőrzésére törekedjenek.

Mit gondol, hogyan lehetne erősíteni az egészségtudatosság fontosságát a lakosság körében?

Egyfelől szerencsés helyzetben vagyunk, hiszen napjainkban a közösségi média felületek számos lehetőséget kínálnak arra, hogy fejleszteni tudjuk az emberek egészségtudatosságát. Természetesen, itt meg kell említeni azt is, hogy sajnálatos módon számos megbízhatatlan, adott esetben kifejezetten káros tartalom is kering az interneten, gondoljunk csak a különféle „csodaszerekre”, vagy tudományosan nem bizonyított praktikákra, amikkel megtévesztik a gyanútlan embereket. Éppen ezért egyrészt kiemelten fontosnak tartom, hogy felhívjuk a lakosság figyelmét arra, hogy ne higgyenek el mindent, amit olvasnak, csak megbízható forrásból tájékozódjanak az egészséggel kapcsolatos kérdésekről. Másrészt, az egészségtudatosság fejlesztéséhez el kell mondanunk az embereknek: saját érdekük, hogy figyeljenek az egészségük megőrzésére. Egészségügyi intézményként feladatunk – és egyben célunk -, hogy a lehetőségeinkhez mérten, a rendelkezésünkre álló csatornákon keresztül, tájékoztató tartalmakkal is segítsük a lakosságot ebben. A Bajai Szent Rókus Kórház Egészségfejlesztési Irodája éppen ezt a célt támogatja.

Ön mit tesz annak érdekében, hogy megőrizze az egészségét?

Noha a kórházi, illetve vezetői munka mellett nem egyszerű feladat a rendszeresség megtartása, igyekszem szem előtt tartani az egészséges táplálkozást. Lehetőségeimhez mérten nem hagyok ki főétkezéseket, illetve ügyelek a megfelelő folyadékbevitelre is. Természetesen, amikor éppen a műtőben vagyok, vagy a szakrendelésen dolgozom, rugalmasságra van szükség ebben a tekintetben. Emellett figyelek a testmozgásra is, szeretek teniszezni, és nemrégiben az El Camino egy részén is részt vettem. A teljes egészséghez hozzátartozik az is, hogy ügyelünk mentális egészségünkre: amennyire tudom, igyekszem a munkával kapcsolatos nehézségeket, kihívásokat az otthonomon kívül tartani. Pozitív életszemléletű embernek gondolom magam, ami szintén sokat segít a stressz kezelésében. Ezt nagyon fontosnak tartom.

Milyen naprakész egészségügyi adatokkal szemléltethető jól a prevenciós szűrések fontossága?

Vegyük például a magas vérnyomást, aminek az előfordulási gyakorisága 60 év felett 60%. A kialakulásának számos oka lehet, az egyik éppen az előbb említett stressz, ami talán nem túlzás azt mondani, hogy felgyorsult világunkban majdnem mindenkit érint. Világszerte növekszik a diabéteszben, cukorbetegségben szenvedők száma is, amit ha nem kezelnek, súlyos következményekkel járhat. Az újonnan felfedezett daganatos megbetegedések száma szintén emelkedik, de a szűrőprogramoknak és az ellátórendszer folyamatos fejlesztésének köszönhetően hazánkban az elmúlt 20 évben stagnál a daganat miatti halálozások száma. Ezekből jól látszik, hogy miért fontos, hogy rendszeresen kivizsgáltassuk magunkat, illetve, ha egészségünkben valamilyen változást tapasztalunk, forduljunk szakemberhez.

Véleménye szerint hogyan lehetne elérni, hogy az emberek rendszeresen vegyenek részt egészségügyi szűréseken?

Tudatosítanunk kell bennük, hogy a rendszeres egészségügyi vizsgálatok, a szervezett szűrővizsgálatok értük vannak, az ő érdeküket szolgálják. Sokan megfeledkeznek róla, hogy a legtöbb betegség sokkal hatékonyabban és jobban kezelhető, ha idejében felfedezik. Sokan félnek, hogy kiderül, valamilyen betegségük van, pedig egy kezeletlen állapot sokkal rosszabb és kellemetlenebb helyzetet is eredményezhet. Ezért kell felhívnunk a figyelmüket arra, hogy a szűrésekkel életet lehet menteni, életminőséget lehet javítani, és növelni lehet az egészségben eltöltött évek számát is.

Baján is számos különböző ingyenes szűrésen vehetnek majd részt az érdeklődők. Ön ezek közül mely szűréseket tartja kiemelten fontosnak, s miért?

Urológusként a prosztataszűrést emelném ki, hiszen a férfiak daganatos halálozásának második leggyakoribb oka a prosztatarák, de számos más állapot is kiszűrhető a vizsgálat során. Sokan tartanak ettől a vizsgálattól, és hajlamosak is elkerülni, pedig kulcsfontosságú lenne, hogy minél többen éljenek ezzel a lehetőséggel. Emellett a szív- és érrendszeri szűréseket, a vérnyomásmérést tartom még kiemelten hasznosnak, hiszen a világ többi országához hasonlóan hazánkban is sokan érintettek.

Önök mire szeretnék felhasználni az adományt, s ez miért lesz hasznos a település számára?

A Richter Egészségváros adományösszegéből egy speciális szívultrahangfej beszerzését tervezzük. Az úgynevezett transoesophageális UH fej segítségével a szív fejlődési rendellenességei, szívgyengeség, ritmuszavar, műbillentyűs beteg következményes gyulladásai jól vizsgálhatóak. Nagyon fontos kiemelni a bal pitvar és az úgynevezett fülcséjének a vizsgálatát, ahol a vérrögképződés alakulhat ki, ennek pedig komoly következményei lehetnek. Erre ez a legjobb vizsgálati módszer. A helyben történő és azonnali, gyors diagnosztika adott esetben életmentő is lehet.

Mit üzenne azoknak, akik még nem biztosak abban, hogy részt vegyenek-e a Richter Egészségvároson?

Azt, hogy ne gondolkodjanak rajta, mindenképp vegyenek részt! Remek lehetőségnek tartom ezt az eseményt, hiszen akik ellátogatnak a rendezvényre, egy átfogóbb képet kaphatnak a szakemberek segítségével az egészségügyi állapotukról, meggyőződhetnek egészségességükről, vagy megtudhatják, min érdemes változtatniuk. Ne felejtsük el: az egészségünkért mi is felelősek vagyunk, nekünk is tennünk kell érte, a részvételünk pedig egy apró befektetés, ami számos előnnyel járhat.