„A Richter Egészségváros egy kiváló kezdeményezés, hiszen kampányszerűen, látványos eszközökkel hívja fel a figyelmet az egészséges életmódra.”
Június 3-án Szegedre érkezik a Richter Egészségváros. A lakosok részvételükkel a Szegedi Tudományegyetem – Szent-Györgyi Albert Klinikai Központot támogathatják, hiszen az ingyenes szűréseken, tanácsadásokon, előadásokon, valamint családi programokon való részvétellel értékes adománypontokat gyűjthetnek, melyek 500-500 forinttal növelik a Richter által felajánlott 3,5 millió forintos alapadományt. Dr. Botka Lászlót, a település polgármesterét kérdeztük a lakosok egészségtudatosságáról, de azt is megtudhattuk, hogy mennyire aktívak a szegediek a lakossági összefogást igénylő közösségi programokon.
Mit gondol, mit tehet egy település polgármestere annak érdekében, hogy az ott élők minél egészségesebben élhessenek?
Mi Szegeden az elmúlt években sorra felújítottuk rendelőintézeteinket, új egészségházat is építettünk. Igyekszünk a lehető legjobb körülményeket megteremteni a páciensek fogadásához és gyógyulásához. Városszerte felújítottuk parkjainkat is, hogy minden szegedi otthonához legyen közel olyan zöldterület, ahová elmehet kikapcsolódni, felüdülni. Közben fontos beruházásokat hajtottunk végre, hogy Szeged levegője tisztább, egészségesebb legyen. Európa második legnagyobb geotermikus erőművét építettük meg, amellyel több mint 28 ezer otthont és 500 intézményt tudunk zöld energiával ellátni. A távhőben elégetett gáz mennyiségét, a szén-dioxid kibocsátásunkat így a felére tudtuk csökkenteni. Saját és uniós forrásból városszerte felújítottuk, szigeteltük oktatási, egészségügyi, szociális és kulturális intézményeinket, hogy minél kevesebb energiát használjanak. Napelemeket, hőszivattyúkat telepítettünk, hogy ezek az intézmények meg tudják termelni saját energiájukat. Igyekszünk mindenhol minél inkább kiváltani a gázt, hogy mérsékeljük a károsanyag-kibocsátásunkat, a város levegője tisztább, egészségesebb legyen. Már most is Szegedé a legzöldebb közösségi közlekedés, de nemrégiben 10 új csöndesebb és környezetkímélőbb CNG-buszt szereztünk be. Új trolikat is vásároltunk, a célunk, hogy minden jármű elektromos legyen. Közben a város mellett véderdőt ültetünk, hogy megvédjük a szegedieket a klímaváltozás káros hatásaitól. Több ezer fát ültettünk az elmúlt években, a parkjaink bővítésének köszönhetően jelentősen nőtt a zöldterület mérete a városban. A Kárász utcában napvitorlákat helyeztünk ki, hogy a kánikula idején megvédjük az arra járó szegedieket. Folyamatosan támogatjuk azokat a civil szervezeteket, amelyek az egészséges életre nevelik a szegedieket. Év közben magunk is rengeteg olyan programot tartunk, ahol ennek fontosságát hangsúlyozzuk.
Milyen sportolási lehetőségek, szabadidős programok állnak rendelkezésre a lakosság számára, amelyek hozzájárulhatnak az egészséges életmód fenntartásához?
A parkfelújítási programunk során ügyeltünk rá, hogy minden szegedi otthonához közel legyen olyan tér, ahol csapatban, vagy egyedül is sportolhat. Kosárlabda-, foci- és futópályákat alakítottunk ki, és fitneszparkokat is telepítettünk a Tisza mindkét oldalán. Szeged már most is a legbringásabb magyar város, ami annak köszönhető, hogy folyamatosan fejlesztjük a kerékpáros infrastruktúrát, ezzel népszerűsítve az egészséges közlekedést. Minden ötödik szegedi rendszeresen biciklivel jár. A lakosság régi vágya volt, hogy új uszoda épüljön a városban, ahol immár világversenyeket is tudunk rendezni. Új sportcsarnok is épült, modern futball- és sportkomplexumunk is van. A Tiszát a jó időben kajakosok, kenusok, vitorlások és evezősök veszik birtokba. Újszegeden a görkorisoknak és a deszkásoknak építettünk parkot. Több kiváló minőségű futópálya is rendelkezésre áll a szegedieknek Alsóvárosól, a Vértón át, az újszegedi Ligetig. A Maty-éri evezős pályánkon bármilyen világversenyt meg tudunk szerezni a kajakosoknak és a kenusoknak is. A síelést és a snowboardozást leszámítva, szinte nincs olyan sport, amit ne lehetne Szegeden művelni. A Sport és Fürdő Kft. egész évben változatos szabadidős és sportprogramokat szerez a hobbi és a verseny sportolóknak. Újranyitottuk a Lapost is, ahol egész nyáron különböző strandsportágakat lehet gyakorolni, kipróbálni.
Ön mit tesz saját egészsége megőrzése érdekében?
A feleségem tüdőgyógyász szakorvos, így az egész család nagyon komolyan veszi a szűrőprogramokat. Rendszeresen járok egészségügyi szűrésekre magam is. Feleségemmel és lányaimmal sokat kirándulunk, próbálunk minél több időt a szabadban, jó levegőn együtt tölteni.
Véleménye szerint miért hasznos a lakosság számára, hogy a településre érkezik az Egészségváros?
Ez egy kiváló kezdeményezés, hiszen kampányszerűen, látványos eszközökkel hívja fel a figyelmet az egészséges életmódra. Mindenkinek lehetőséget ad rá, hogy ingyenesen és egyszerre többféle szűrésen részt tudjon venni. Az állami ellátásban sajnos egyre többször tapasztaljuk, hogy heteket, hónapokat kell várni akár egy egyszerűbb vizsgálatra is. Így minden ilyen lehetőséget meg kell becsülni és ragadni, amikor ezeken a vizsgálatokat el tudjuk végeztetni. Ráadásul kiváló szakemberek segítségét vehetjük igénybe, hogy egészségesebbé válhasson életünk.
A szegedi Egészségvároson is a közös Egészségsétával veszi kezdetét a rendezvény. Mennyire aktívak a szegediek a lakossági összefogást igénylő közösségi programokon?
Szegednek van az egyik leginkább összetartó közössége az egész országban, a városi rendezvényeink, kulturális és sportprogramjaink mindig nagy népszerűségnek örvendtek. Rendszeresen szervezünk futóversenyeket, teljesítménytúrákat gyalogosoknak, futóknak és bringásoknak is. Próbálunk minél több lehetőséget kínálni a szegedieknek, hogy együtt mozoghassanak, sportoljanak, edzhessenek.
Mit üzenne az embereknek, miért vegyenek részt a programon?
Nekünk az a célunk, hogy Szeged legyen a legegészségesebb magyar város. A szegedi emberek minél tovább éljenek egészségben és boldogságban. Ehhez elengedhetetlen, hogy odafigyeljünk az egészségünkre, rendszeresen vegyünk részt a szükséges szűrővizsgálatokon. Ez egy kiváló lehetőség, hogy a szegediek ingyenesen felmérjék egészségi állapotukat, és hasznos tanácsokat gyűjthessenek az egészségük megőrzésének mikéntjével kapcsolatban. Csak nyerhet vele mindenki!