„A Richter Egészségváros üzenetét megértve, remélem, a lakosság kitüntetett aktivitással vesz majd részt a programokon”

EV 2020 Facebook interjuk Kispest Kumin 1280x720 200818Szeptember 5-én Budapest XIX. kerületébe látogat a Richter Egészségváros. Dr. Kumin Marianna, a Kispesti Egészségügyi Intézet főigazgató főorvosa rendkívüli lelkesedéssel segíti a szervezést, hiszen elmondása szerint a program olyan emberekhez is képes eljuttatni a megelőzés fontosságát, akik korábban talán soha nem vettek még részt preventív szűrésen. Ráadásul, saját egészségünkön kívül a Richter Egészségvároson még egy nemes célt is szolgálunk. Hogy pontosan mire gyűjt második idei állomásunk? Az interjúból kiderül!


Fontosnak tartja a lakosság egészségtudatosságra nevelését?
Nagyon fontosnak tartom az egyén felelősségét az egészség megőrzésében. Egészség nélkül semmi sincs. Erre az alapvető igazságra már az ókor nagy filozófusai is rávilágítottak. Ezt közvetíti immár 11. éve a Richter Gedeon magyar innovatív gyógyszercég is az Egészségváros megszervezésével, amikor számos módon, változatos eszközök, technikák segítségével zajlik az egészségtudatosságra nevelés a lakosság legszélesebb rétegében, megszólítva az óvodásokat és az időseket is. Nem lehet elég korán tudatosítani, és folyamatosan hangsúlyozni, hogy az egészség a legfontosabb, hiszen az életút minden mozzanatának az alapja: a tanulási képességünknek (élethosszig tartó folyamat); hogy azokká váljunk, amit megálmodtunk; hogy meg tudjuk őrizni a korosodással is az életkedvünket, önbecsülésünket. Át tudjuk adni mindazt a tudást, élettapasztalatot, amit életünk során megszereztünk. Ugyanakkor nagyon fontos a családi minta és a hiteles, színvonalas egészségnapokon való ismeretterjesztés.


Mi a véleménye, az idei járványhelyzet hosszú távon milyen hatással lesz az emberek tudatosságára, preventív szemléletére?
Meggyőződésem, hogy a világban végigsöprő járvány nem zárul le, vagy csendesedik el anélkül, hogy maradandó nyomot hagyna minden egyes ember életében, gondolkodásában. Első perctől világos volt, hogy a COVID-19 esetén a legfontosabb a fertőződés elkerülése, amit csak a hatásosan alkalmazott preventív gyakorlattal lehetett elérni. Ezt nem fogják elfelejteni az emberek. Nem fog senki megrökönyödni a jövőben, ha bármilyen légúti fertőzés fennállása esetén maszkban közlekedő embertársával találkozik; gyakorlattá válik az egymásra vigyázás szemlélete. A kézhigiénia is sokkal nagyobb hangsúlyt kap a jövőben, mint a járványt megelőző időszakban. A legkisebbek is megtanulták a kis versike alatti gondos kézmosás lépéseit, a köhögési etikettet. A fogyasztási szokásokat is úgy gondolom, nem kis mértékben írta át a járvány, sokkal kevésbé lettünk pazarlók. A tudatos, egészséges táplálkozás, saját készítésű kenyér, kiskertben nevelt zöldségek és a hazai termékek preferálása általánossá vált. Az egész járványhelyzet belevéste az emberek tudatába a megelőzés fontosságát, a preventív szemléletet.


Miért fontos, hogy minél több emberhez eljusson a szűrések fontosságának üzenete?
Számos betegség időben történő felismerése az életet jelenti. Nem mindegy, hogy megfordítható még egy induló kórfolyamat, vagy már feltartóztathatatlanul robog a vég felé. Ma már számos daganatos betegségnél is komoly sikerek érhetők el azáltal, hogy igen kezdeti stádiumban felismerésre kerül egy adott szűrés során. De ugyanennyire fontos a gyakori halálozással járó kardiovaszkuláris szövődmények időben történő kivédése a rendszeres kockázatbecsléssel; a vérnyomás, vércukor, koleszterin szűrése és kezelése által. A szűrések fontossága az ilyen típusú nagyszabású rendezvényeken, mint a Richter Egészségváros jobban a figyelem előterébe kerülhet, ami által a lakosság egészségmutatói jelentősen javulhatnak.

Ön szerint a vidám hangulatú, családias Richter Egészségváros pozitív üzenetként szolgálhat, hogy minél több embert motiváljon a gyakori szűréseken való részvételre?
Meggyőződésem, hogy a Richter Egészségváros kötetlen, egész családnak szóló, a nemes ügyhöz megnyert ismert arcok segítségével megrendezésre kerülő, szórakoztatva szűrő rendezvénye elér azokhoz az emberekhez is, akik egyébként időhiány vagy motiválatlanságuk okán soha nem vettek részt szűrésen.


Mit gondol arról, hogy a Richter Egészségvároson nemcsak a saját egészségükkel foglalkoznak az emberek, de egy jótékony célért is tesznek, hiszen aktivitásukkal a helyi egészségügyi intézményt is segítik?
Ettől különleges, és minden egyéb szűrőprogrammal összevetve nagyobb hatású a Richter Egészségváros. Az önmagában sem csekély, 2 millió Ft értékű alapadományon felül, amit a Richter Gedeon Nyrt. nyújt a Kispesti Egészségügyi Intézetnek, lehetőség nyílik ezt az összeget megsokszorozni azáltal, hogy a Richter Egészségváros üzenetét megértve - reményeim szerint - a lakosság kitüntetett aktivitással vesz részt a szűrővizsgálatok mellett a tanácsadásokon, előadásokon is. Hiszem, hogy mindenki érzi annak a súlyát, hogy a személyes aktivitásával mind a szűréseken, mind az egyéb programokon való jelenlétével megszerzett minden egyes pontjáért plusz 300 forintot kap az Intézmény, amit a lakosság javára tudunk fordítani. Tudom, hogy ez a nemes cél megmozgatja az embereket, és jó érzéssel vesznek részt a kerület számára nagyon megtisztelő Richter Egészségváros programon.

Napjainkban nehéz megfelelő helyről információt szerezni az egészségünkkel és a betegségekkel kapcsolatban. Ön mit tanácsol, honnan tájékozódjunk?
Valóban nagy problémát jelent a gyors hozzáférés számos portálon az álhírekhez, tévhitekhez. Ez nagyon veszélyes lehet. Mindenképpen javaslom, hogy a megbízható ismeretszerzés érdekében hiteles weboldalakat, szakmai alapokon nyugvó, a nevüket vállaló tudományos forrásokra hivatkozó honlapokat, orvosi egyetemek és szakmai társaságok honlapját keressük fel, ha információra van szükségünk.


A Kispesti Egészségügyi Intézet dolgozói is készülnek a rendezvényre?
Azóta, hogy értesültünk erről a nagyszerű lehetőségről, hatalmas lendülettel láttunk hozzá a szervezői munkához. Az újra személyes jelenléttel járó hivatalos értekezletek vezető témája lett a rendezvényre való ismételt mozgósítás. Mindenki nagyon várja, és nagy örömmel készül családjával, barátokkal, támogatóként, aktív szerepvállalóként is a napra.


Önök mire tervezik felhasználni az adományt?
A szemészeti osztály eszközparkját szeretnénk fejleszteni ultrahang készülék, digitális dioptriamérő beszerzésével. Mivel a részvételen múlik a nap végén kezünkbe kapott adomány mértéke, ezért ha nagyot akarok álmodni, még egy OCT-gép is beleférhet.

Csatlakozzon Ön is a Richter Egészségváros második idei állomásához Budapest XIX. kerületében, szeptember 5-én a Templom-téren. További információk és részletes program