10 év után is duplán számít az egészség!

Kiemelkedő évadot zárt a Richter Egészségváros

Budapest, 2018. október 8. – Példamutató összefogással valósult meg a Richter Egészségváros szűrőprogram idei országjárása. A Richter Gedeon Nyrt. egészségtudatosságot és betegségmegelőzést népszerűsítő kezdeményezése idén is hét városba látogatott el: tavasszal Szentendrén, Kisvárdán, Nagykőrösön és Salgótarjánban, míg ősszel Budapest XVI. kerületében, Hajdúböszörményben és Székesfehérváron vehettek részt az ingyenes szűréseken, előadásokon, illetve tanácsadásokon az egészségükért és közösségükért tenni vágyó lakosok. Az egyre növekvő részvételek aránya, az összegyűlő adományok nagysága ismét bizonyította: a Richter Egészségváros prevenciós programjára továbbra is jelentős a társadalmi igény. A tíz évvel ezelőtt Egészség ezreknek, milliók a kórháznak felhívással útjára indított program során több mint 150 ezer szűrést végeztek el a szakemberek, és a résztvevő 68 egészségügyi intézmény több mint 336 millió forint adományban részesült a hazai gyógyszercég által.

grafika

Többezres részvételi adatok, a jó ügyért összetartó közösségek, a szűrések esetében pedig minden negyedik esetben figyelmeztető értékek. Ezek jellemezték a Richter Egészségváros idei helyszíneit. A sorozatban Kisvárda és Hajdúböszörmény lakosai voltak a legaktívabbak, valamint Budapest XVI. kerületében az eddigi legmagasabb budapesti részvételt sikerült elkönyvelni.

A Richter Egészségváros program egyik legnagyobb előnye, hogy egy helyen, egyszerre számos fontos szűrővizsgálaton vehettek részt az érdeklődők, ráadásul nemcsak lakhelyükhöz közel, hanem ingyenesen is. A program mottója: „Egészség ezreknek, milliók a kórháznak”. Az egész napos rendezvényre kilátogatók minden egyes aktivitásukért – szűrésen, tanácsadáson, előadáson való részvételért – 300 forintot érő adománypontot kaptak, az így összegyűlt összeg pedig hozzáadódott a Richter által minden alkalommal felajánlott 2 milliós alapadományhoz. A programsorozat történetében először, Székesfehérváron fordult elő, hogy a város önkormányzata felajánlást tett: további 2 millió forinttal megemelte az adományalapot. A saját egészségügyi eredményeik megismerésén túl a lakosok részvételükkel olyan adománycélok megvalósításához járulhattak hozzá, mint családbarát szülészet-, csecsemőosztály fejlesztése, diagnosztikai eszközök, flexibilis endoszkóp, endoszkópos labor vagy éppen betegkomfortot javító onkológiai kezelőszékek beszerzése.

EV 345434364351

Ma már egyre többet hallani az egészségtudatosság és a megelőzés fontosságáról. A szűréseken való részvétel azonban még mindig messze elmarad az elvárttól. Az egészség, mint érték általában csak betegség esetén kerül előtérbe, illetve az egészségi állapot felmérésére is legtöbbször már a konkrét probléma esetén kerül sor. Pedig az egészségtudatosság és a rendszeres szűrővizsgálatokon való részvétel hozzájárul az egészségben eltöltött évek számának növekedéséhez. A betegségek időbeli diagnosztizálása pedig életeket menthet. A prevenciós szemlélet kialakítása azonban egy hosszú távú edukációs folyamat, amely a Richter Egészségváros Program célkitűzése között szerepel a kezdetek óta.

„Az elmúlt tíz évre visszatekintve azt látjuk, hogy egyre nő a lakossági igény az egészségtudatosságra, és az egészségvédelmet szolgáló, preventív egészségügyi programokra, ám még mindig jelentős lemaradásban vagyunk. Vannak ugyan, akik élen járnak a saját testi-lelki jóllétük, egészségük megőrzésében és az egészségtudatosságuk részeként nyitottak az szűréseken való részvételekre. Van viszont egy szélesebb társadalmi réteg, akik nehezebben érhetők el a saját egészségükért való felelős cselekvés érdekében. Őket is próbáljuk motiválni azzal, hogy a Richter Egészségváros adománypontgyűjtő játékában a részvételükkel nemcsak önmagukért tehetnek konkrét lépéseket, hanem szerepvállalásukkal egy nemes, közösségi ügyhöz is hozzájárulnak. Programunk népszerűsége igazolása annak, hogy ha könnyen hozzáférhetővé tesszük a szűrővizsgálatokat, ráadásul komplex módon, amely magába foglalja az edukációt, a szűrést, a tanácsadást, az alapellátás vagy a szakellátáshoz irányítás elősegítését a problémától függően, akkor igen is van rá kereslet. Nagyon sok olyan résztvevővel találkozunk, akik előtte még soha nem vettek részt szűrővizsgálatokon. Azt tapasztaljuk, hogy működik a közösségért tenni akarás, és az embereket motiválja, hogy a saját kórházuk számára gyűjtik a pontokat. Mindeközben a vizsgálatok során megismerhetik a kórházuk szakembereit, a kórházinál sokkal közvetlenebb találkozási formában.” – értékelte az elmúlt tíz évet Beke Zsuzsa a Richter Gedeon Nyrt. PR és kormányzati kapcsolatok vezetője.

A rendezvénysorozat tíz év alatt az ország minden régiójába eljutott, de ismertségének és hiánypótló szerepvállalásának köszönhetően még mindig nagyon sok megkeresést, felkérést kap városoktól, egészségügyi intézményektől.

EV kreativ A4 2018 osz HU

A kezdeményezés idén több új programelemmel is bővült. A rendezvényre kilátogatók a játékos természettudományos bemutatókon túl meghallgathatták Tari Annamária és Szily Nóra közismert pszichológus szakemberek előadásait. Az újdonságok mellett továbbra is ingyenesen elérhető több mint 30 sátorban számtalan szűrés – mint például prosztataszűrés (PSA), csontritkulás, koleszterinszint- és vérnyomásmérés, szív- és érrendszeri kockázatokhoz kapcsolódó vizsgálatok, asztmaszűrés – és a minden korosztály számára fontos egészségügyi tanácsadások is, mint például nőgyógyászati témákban, a memóriazavarral, szorongással kapcsolatos kérdésekről, vagy akár gyógyszerészi témákban tartott tájékoztatók. Gyógytornász és dietetikus szakértők is segítették az érdeklődőket. Az esemény torna- és mozgásfelelőse továbbra is Katus Attila aerobik világbajnok, a mozgás és egészséges táplálkozás összefüggéseiről pedig értékes tippeket, tudást szerezhettek Béres Alexandra fitnesz világbajnoktól. A számos ismert tévés és rádiós műsorvezető - Radványi Dorottya, Abaházi Csaba, Barabás Éva, Jaksity Kata – mellett a program indulása óta a rendezvénysorozatot fővédnökként támogatja Rudolf Péter, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész.

EV 3454354351

A Richter Egészségváros Program indulása óta eddig 68 városban, mintegy 170 ezren vettek részt a rendezvénysorozat eseményein. Ezalatt több mint 150 ezer szűrést végeztek el a szakemberek, a helyiek aktivitásának köszönhetően pedig több mint 336 millió forint adomány gyűlt össze a résztvevő egészségügyi intézmények javára.